ⓘ Kangarok

                                     

ⓘ Kangarok

A kangarok – helyesebben kankarok – írott történelmük hajnalán Közép-Ázsiában laktak. A Szir-darja középső szakaszának alföldjét birtokolták, valamint a Talasz és a Csu folyó lapályát.

A kankarok szomszédságában, ugyanezen időben, szkíta népek laktak. Az Urál hegység keleti oldalának pusztáin isszédok, a Szir-darja és az Amu-darja alsó szakaszánál ászik, a Kopet-dag északi előterében avarok vagy dahák, a Ferganai-medence területén amürgi szkíták, az Ili folyó és az Iszik-köl vidékén pedig szakaurak éltek. A Szamarkand köré tömörülő városokat ellenben iráni szogdok birtokolták. A közép-ázsiai szkíta népek, beleértve a kankarokat is, együttesen szaka névvel illették magukat.

A kankarok neve Klaudiosz Ptolemaiosz művében kakhagai szküthai καχαγαι σκυθαι alakban szerepel. Országuk – az Avesztában Kangha, a kínaiak hallása szerint Kang 康, Kangcsü 康居 vagy Kangkuo 康國 – vélhetően a Szir-darja középső szakaszának szkíta nevét örökölte. Az Aveszta a folyó középső szakaszának elnevezését Kangha, alsó szakaszáét Caius Plinius Secundus Silis alakban rögzítette.

A kankarok az i. e. 130. év táján hódításokba kezdtek, s az ókori Közép-Ázsia egyik legjelentősebb és legnagyobb befolyású államát hozták létre. Elfoglalták Szogdia északnyugati részét, valamint az ászik és az isszédok országát, s ők uralták a Selyemút egyik szakaszát.

Az ászik szövetségének neve kezdetben, görögösen, Masszagetai Μασσαγεται volt. Szövetségük nevét, miután a kankarok alárendeltjei lettek, Alánra Alanoi: Αλανοι változtatták, s jó részük Kelet-Európába, illetve a Kárpát-medencébe költözött. Az isszédok országának neve kínai forrásokban Jen 岩, azaz Szakadék, Szikla.

                                     

1. Nevük

Vásáry István az iráni eredetűnek mondott kankarok nevét a Szir-darja szkíta elnevezésével kapcsolja össze: "Tudjuk azt is, hogy a Szir-darjának Taskenttől lefelé húzódó alsó folyását Kankar/Kangar néven is illették.” A kankar vagy kangar név a magyarban is honos -ar névképzőt viseli, a folyó elnevezése azonban, Vásáry állításával ellentétben – az avesztai Kangha, illetve a kínai Kangkuo szóalakból következtetve –, *Kanka vagy inkább *Kankó lehetett. A kankar megszólítás jelentése tehát vélhetően *Kankó folyó országának lakója.

                                     

2. Történetük

A kankarok országának népessége az i. e. 2. században valószínűleg 80–90 000 embert tett ki, az i. sz. 1. század végére azonban elérhette a 600 000 főt. A kankarok nagyurának szállása Pejtien 卑闐 városában, a mai Taskent és Simkent közelében volt. Kangcsü lakói nagyobb részben vándorló pásztorok voltak. A nyári hónapokban észak felé terelték nyájaikat, gulyáikat és méneseiket, a telet pedig délen, szállásaikon töltötték.

Taskent tartományt és az ősi várost az iszlám időkig – szkíta nevét különböző nyelveken próbálták visszaadni – a perzsák jobbára Čač Csacs, a kínaiak Csösi 赭時 vagy Si 石, az arabok pedig aš-Šaš Sás elnevezéssel illették.

A kankarok birodalmának híre már a korai Han időszakban i. e. 206–i. sz. 8. elérte Kínát. Csang Csien 張騫 nyugati útja során adatokat gyűjtött Közép-Ázsia stb. országairól, és értesüléseiről jelentésben számolt be császárának. A kínaiak feljegyzései szerint Kangcsü ez időben kisebb királyság volt: "Az ország kicsi, és határos Tajüannal 大宛. Elismeri a jüecsék 月氏 névleges felsőbbségét délen és a hunokét hsziungnu: 匈奴 keleten”. A jüecse név jüecsi alakban honosodott meg a hazai irodalomban.

A kankarok az i. e. 130. év táján – a jüecsik vándorlása i. e. 166–129., s ennek kapcsán Görög Baktria bukása nyomán – országukhoz csatolták Szogdia északnyugati részét, valamint az ászik és az isszédok birtokait, s ekképpen Közép-Ázsia egyik legerősebb államát hozták létre. Szövetségre léptek a jüecsikkel, s az i. e. 84. évben az uralkodóházak közötti kapcsolatot házassággal is megerősítették.

Amikor a buddhizmus – az i. e. 3–2. században – elterjedt Közép-Ázsiában, Kangcsü lakói között is akadtak hívei. Sok közép-ázsiai szerzetes vándorolt a kankarok országából Kínába, miként családi nevük, Kang 康 is bizonyítja.

Az i. e. 104. évben Kína megtámadta a Ferganai-medence királyságát, Tajüant, hadi sikereket azonban nem tudott elérni. Az i. e. 102. évben a kínaiak nagyobb sereget küldtek, s bevették Tajüan fővárosát. Kangcsü támogatásáról biztosította a Ferganai-medencét uraló testvérnépet, az amürgi szkítákat, avagy szakákat αμυργιοι σακαι, a kínai túlerő miatt azonban végül nem avatkozott a küzdelmekbe.

Az i. e. 56. évben a hsziungnuk, avagy hunok szövetsége felbomlott. A déli hunok Kína területére, az északi hunok egy csoportja, Csecse csanjü 郅支單于 vezetésével nyugat felé vonult, a Tulaj 都賴水 – a mai Taraz – folyó vidékén telepedett le, s várost is alapított. Kankarok és hunok szövetkeztek a vuszunok 烏孫, a Han Birodalom csatlósai ellen, és több alkalommal kifosztották őket. Az időszámításunk előtti 36. évben Kína, pontosabban a Nyugati Területek Védnöksége Hszijü Tutufu megtámadta Csecse városát. Részletesebben: Csecsei csata. A hunok fejedelmét megölték, a kankarok országát azonban nem foglalták el, mivel a Pamír vonulatain túl helyezkedett el, és nem lett volna könnyű ellenőrizni.

Az i. sz. 4. század közepéig a kankarok uralták Közép-Ázsia jelentős részét az Amu-darjától északra. A hunok chionitae ekkor megszállták a kankarok szogdiai birtokait. Nem sokkal ez után pedig a kínai forrásokban jüecsiknek, nyugati munkákban heftalitáknak, kusánoknak, illetve kidaritáknak címzett avarok vették birtokba, majd az 554. évben a türkök. Végül, az i. sz. 4. század végén, a kankarok is betagozódtak a hunok szövetségébe.

A kínai Északi Dinasztiák 北朝 időszakában 386–581. a kankarok országa először a heftaliták – kínai nevük, többek között, Jeta 嚈噠 –, majd a türkök 突厥 birodalmához tartozott. A kankarok későbben az úzok, illetve az ujgurok kötelékébe tartozó besenyők, kunok és palócok között tűntek fel, s részt vettek a szeldzsukok birodalmának megszervezésében is.

A hatszázötvenes évek elején a Tang Birodalom 618–907. hódította meg a Kangcsünek nevezett tartományt, és létrehozta Kangcsü Főparancsnokságot. A főparancsnok székhelye Szamocsien 薩末鞬 vagy 颯抹建 város, azaz Szamarkand volt. Nevezett tartomány azonban nem Kangcsü törzsterülete volt, hanem a kankarok egykori hűbéres birtoka, Szogdia. Kangcsü főparancsnoka irányította a tartomány államocskáit, az úgynevezett Csaovu kilenc barbár családját Csaovu csiu hszing hu: 昭武九姓胡. A kínaiak uralma Szogdiában a 8. század közepéig, az arab hódításokig tartott.

Amikor a hun szövetség népei, azaz a törökök megszállták Közép-Ázsiát, a kankarok a heftaliták, majd a türkök, s azután a kínaiak stb. fennhatósága alá kerültek. Négy–ötszáz év múltával nyelvükben jórészt törökké lettek, kisebb-nagyobb csoportjaik azonban vélhetően megőrizték anyanyelvüket is. A türk feliratokon is szerepel a kankarok neve, vélhetően az ászikéval összekapcsolva, kengeresz formában. A kankarok többsége a Szir-darja menti és szogdiai városokban élt. Közülük többen a besenyőkhöz, a kunokhoz stb. csatlakoztak, és később Kelet-Európába, illetve a Kárpát-medencébe vándoroltak. Nagyobb részük azonban a közép-ázsiai népmozgalmak idején sem hagyta el ősi hazáját. A helyben maradottak a mongol megszállás idején 1219–1223. súlyos veszteségeket szenvedtek. Szir-darja menti városaikat lerohanták a mongol hadak; népüket példátlan kegyetlenséggel pusztították, rabszíjra fűzték, illetve besorozták hadseregükbe. A kankar és kipcsak foglyokat Észak-Kínába hurcolták, és a Jüan-ház uralkodása idején 1206–1388. a mongolok szolgálatába állították. Az 1308. esztendőben a mongolok kankar testőrcsapatot is szerveztek. A mongol hódítás után a kankarok maradékai török és mongol népek közé vegyültek. Nagyobb csoportjuk a magyarok országában telepedett meg. Ma kun úz, palóc, besenyő és csángó néven ismerjük őket.

A kankarokat és a kipcsakokat rokoni szálak fűzték Khoraszmia, avagy Hvárezm uralkodócsaládjához. Turkan fejedelemasszony Terken khatun például – Jinkesi kán, a Baijut nevű törzs fejedelmének leánya, Alá ad-Dín Tekes 1172–1200., hvárezmi sah felesége, II. Mohammed, hvárezmi sah szülőanyja – kankar származású volt. Testőrségében többek között kankar csapatok szolgáltak, s tartottak ki mellette a végsőkig. A mongolok Khoraszmia elleni bosszúhadjárata éppen a családi kapcsolatok miatt sújtotta elsősorban a kankarokat és a kipcsakokat. Részletesebben: Mohammed cselekedetei; Mongol hadjárat Hvárezm ellen. A kankarok Közép-Ázsiában viselt dolgainak leírása, egyéb vonatkozásban is, számos oldalt kitöltene. A jelentősebb események láncolatát követve lépten-nyomon a kankarok törökös nevét kangli olvashatjuk.

                                     

3. A kangarnak címzett szabarok

A szóban forgó "kangarokat” a Keleti-Kaukázus vidékéről említik örmény és szír források a korai középkorban 5–6. század, Bizánc és az Újperzsa Birodalom 541. évi háborújával kapcsolatban.

Mar Grigor Martyrologiuma szerint I. Huszrau, a perzsák királya ekkor megtámadta a "kangarokat”, és őriztette földjüket. Mar Aba Vitája szerint a király és serege Örményországba és Kaukázusi Ibériába ment, s hadat viselt a "kangarok” ellen. I. Huszrau önéletrajzában leírja, hogy a perzsák elismerik a Zabargan fejedelem vezetése alatt álló, ötvenezer főt számláló három "kangar” törzs önállóságát, és tiszteletben tartják nesztoriánus kereszténységüket. Nevezett nép törzsei ekkor Kaukázus vidékén, a Szeván-tó és a Kura folyó közötti területen éltek. Huszrau azt is elmondja, hogy később e "kangar” törzsek észak felé költöztek.

A szóban forgó "kangar” név első ízben az 5. század utolsó évtizedeiben munkálkodó örmény tudós, Lazarus Parphensis művében jelenik meg, s utóbb a 6. században az említett szír tudósok munkájában. A "kangar” kifejezés Mar Grigor, illetve Mar Aba írásában Hangaraye, illetve Kangaraye alakban szerepel. Mindkettő a középperzsa pehlevi wngr kifejezés átvétele, szolgai fordítása, s e szó jelentése bizonyára onogur. A szóban forgó név tehát az onogurok – fejedelmük megszólításából szabar kán következtetve szabarok – kaukázusi szálláshelyére hivatkozik, amely a Szeván-tavat és a Kura folyót összekötő út közelében helyezkedett el, Kaukázusi Albania és Kaukázusi Ibéria határánál.

Történészeink egyike-másika szerint a nevüket joggal viselő kankarok a Kaukázus vidékéről költöztek északra, először az Urál folyó környékére. Állításuknak azonban – mint láttuk – ellentmondanak a tények. A Keleti-Kaukázusban letelepedett "kangarok” valójában onoguruk, közelebbről szabarok voltak. Jó részük később, a perzsák támadása nyomán északra, Kelet-Európa pusztáira, a Kubány, a Kuma és a Tyerek folyó vidékére költözött.

Egy 692. évre keltezett beszámoló szerint a kankarok törzsei kipcsak törzsekkel éltek együtt a Fekete-Irtis és a Szir-darja között, a mai Kazahsztán területén. Ezen időszakban öltött testet – vélhetően kipcsakok és kankarok szövetsége – a besenyők népe.



                                     

4. Források

  • Hill, J. E. transl. 2003: The Western Regions according to the Hou Hanshu. The Xiyu juan" Chapter on the Western Regions” from Hou Hanshu 88. Second Edition. Extensively revised with additional notes and appendices.
  • Havassy Péter szerk. 1996: Zúduló sasok. Új Honfoglalók – besenyők, kunok, jászok – a középkori Alföldön és a Mezőföldön. Gyulai katalógusok 2.
  • Vásáry István 2003: A régi Belső-Ázsia története. Második kiadás. In Bende Ildikó szerk.: Magyar Őstörténeti Könyvtár 19. Budapest.
  • Sinor, D. ed. 1990: The Cambridge History of Early Inner Asia. Cambridge.
  • Sulimirski, T. and Taylor, T. 1992: Chapter 33a. The Scythians. Pp. 547–590. In Boardman, J., Edwards, I. E. S., Sollberger, E. and Hammond, N. G. L. eds: The Cambridge Ancient History. III. Part 2. The Assyrian and Babylonian empires and other states of the Near East, from the eighth to the sixth centuries b.c. Second edition. Cambridge.
  • Pálóczi Horváth András 1989: Besenyők, kunok, jászok. Budapest.
  • Harmatta János 1997 a: Iráni nyelvek hatása az ősmagyar nyelvre. Pp. 71–83. In Kovács László és Veszprémy László szerk.: Honfoglalás és nyelvészet. A honfoglalásról sok szemmel III. Budapest.
  • Vámbéry Ármin 1882: A magyarok eredete. Ethnologiai tanulmány. Budapest.
  • Harmatta János 1997 b: A magyarok nevei a görög nyelvű forrásokban. Pp. 129–130. In Kovács László és Veszprémy László szerk.: Honfoglalás és nyelvészet. A honfoglalásról sok szemmel III. Budapest.
  • Czeglédy Károly 1954: A kangarok besenyők a VI. századi szír forrásokban. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei 5 1–4: 243–276.
  • Kmoskó Mihály 2004: Szír írók a steppe népeiről. In Felföldi Szabolcs szerk.: Magyar Őstörténeti Könyvtár. 20. Budapest.
  • Li Kaj 李愷 1994: Kangcsü tutufu 康居都督府. P. 257. In Csungkuo szecsou cse lu cetien 中國絲綢之路辭典. Ürümcsi.
  • Gyárfás István 1870: A jász-kunok története. Első kötet: Az ősidőktől kezdve a magyaroknak Ázsiából kiindulásaig. ……884-ig Kr. u. Kecskemét.
  • Pálóczi Horváth András 1988: Besenyők, úzok, kunok. Pp. 106–163. In Szombathy Viktor és László Gyula szerk.: Magyarrá lett keleti népek. Budapest.
  • Kovács Szilvia 2014: A kunok története a mongol hódításig. Magyar Őstörténeti Könyvtár. Budapest. A szerző doktori értekezésének szövege.
  • Yu, T. 1998: A Study of Saka History. Sino-platonic papers 80: 1–224.
  • Szun Jütang 孫毓棠 1992: Kangcsü 康居. Pp. 515–516. In Csungkuo ta pajko csüansu 中國大百科全書. Csungkuo lisi 中國歷史. Volume 1. Pejcsing–Sanghaj.
  • Golden, P. B. 1992: An Introduction to the History of the Turkic Peoples. Ethnogenesis and State-Formation in Medieval and Early Modern Eurasia and the Middle East. Wiesbaden.
  • Csien Pocsüan 錢伯泉 1994: Kangcsü 康居. P. 267. In Csungkuo szecsou cse lu cetien 中國絲綢之路辭典. Ürümcsi.
  • Csorba Csaba 1997: Árpád népe. Budapest.
  • Curtin, J. 1908: The Mongols. A History. Boston.
  • Yu, T. 2004: A History of the Relationship Between the Western & Eastern Han, Wei, Jin, Northern & Southern Dynasties and the Western Regions. Sino-Platonic Papers 131: 1–378.
                                     

5. Kapcsolódó szócikkek

  • Hunok
  • Avarok
  • Ászik
  • Úzok
  • Törökök
  • Kunok
  • Besenyők
  • Szakaurak
  • Heftaliták
  • Selyemút
  • Dahák
  • Kusánok
  • Buddhizmus
  • Szeldzsuk-dinasztia
  • Szakák
  • Szkíták
  • Kipcsakok
  • Csángók
  • Türkök
  • Ujgurok
  • Palócok
  • Kangcsü
  • Hsziungnuk
  • Isszédok
  • Csecsei csata
  • Hvárezm
  • Királyi szkíták
                                     
  • magában foglaló területet, vagyis a kangarok országát jelentette. Későbben a kínai források Szogdiát, a kangarok korábbi birtokát illették Kangcsü stb
  • seregével keletről menekülve elérte Kangcsü  Kangju országát, azaz a kangarok birodalmát. Az i. e. 49. évben Csecse  Zhizhi mintegy 3000 főt számláló
  • Abdul Hamid Halim Kangar 1962. június 13. Kangar 2009. augusztus 27. maláj nemzetközi labdarúgó - játékvezető partbíró. Polgári foglalkozása hivatásos
  • törzsszövetséget alkotó nép. Többségében köztörök nyelveket beszéltek, de a kangarok révén erős volt köztük a keletiráni elem is. A honfoglalás idején történt
  • vagy 9, 6 indiai 2658 vagy 1, 21 más 20 690 vagy 9, 45 Fővárosa Kangar a királyi székhely Arau. Egy másik jelentős városa Padang Besar, a thai
  • elnevezése volt. E nevet az ászik az i. e. 130. év tájáig viselték, amikor is a kangarok hűbéresei, alárendeltjei, alanyai lettek, és ez okból miként kínai források
  • hozzátoldottak lásd: Kimmerioszok Az isszédok az i. e. 130. év táján a kangarok igája alá jutottak, és valószínűleg csak az i. sz. 3. században szabadultak
  • isszédok, az ászik, az avarok, a Ferganai - medencében honos szkíták, a kangarok és a szakaurak önmaguk által is használt összefoglaló neve szaka. Közép - Ázsia
  • nevüket nem ismerjük a Szir - darja középső szakaszának környékét birtokló kangarok és az Ili folyó völgyében, valamint az Iszik - köl vidékén honos szakaurak
  • kangarok között, kikristályosodik az az elmélet, miszerint a csángó szó eredetileg is népnevet jelölt, méghozzá a nyolc besenyő törzs három kangar csangar
  • elnevezése volt. E nevet az ászik az i. e. 130. év után vették fel, amikor a kangarok hűbéresei, alárendeltjei, alanyai lettek, és ez okból miként kínai források